Zámori Eszter
Hozz egy tárgyat és mesélj róla!1
Hiányérzetet okoznak bennem azok a műkritikai elemzések, amelyek nem kellő mélységben tárják fel egy alkotás létrejöttének technikai körülményeit, ezzel összefüggésben nem nézik meg alaposan a műtárgyat, így gyakran félreértelmezik azt. A következőkben egy fotó alapú installációt mutatok be részletesen, amit a Láthatatlan spektrumok2 című kiállításon láttam, és ezzel illusztrálni kívánom, hogy mit is értek egy kiállítás technikai hátterének mélyebb feltárásán.
A láthatatlan spektrumok Palatin Gergely,3 a fényképező szerzetes tudományos szövegében felbukkanó szóösszetétel, fénytani kísérleteihez kapcsolódott. A szerző e kifejezéssel a tárgyak felületén létrejövő fényhatás látható és a láthatatlan részeire utalt, azt vizsgálta, hogyan lehet finomítani ezt az átjárást. Ugyanakkor metaforikusan is kifejezésre juttatta a főapátsági gyűjteményeknek a látható–láthatatlan, ismert–ismeretlen részeinek a kapcsolatát.
A Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Főapátság együttműködésében közösen rendezett kutatásalapú művészeti kiállítás egy képzőművészek által létrehozott kortárs művészeti tárlatból és egy, a szerzetesközösséggel épített szubjektív archívumból állt. A Főapátság gyűjteményein és a pannonhalmi bencés közösség spirituális és kulturális tematikus évének témáján, az emlékezeten alapult.4 A témaválasztás az előző év (2020) vendégség tematikájára épült, és a világjárvány miatt azzal össze is folyt. Az eddig szokásos, a spirituális év tematikáját követő kiállítási címadás ezért megváltozott: a kurátorok módszere lett a vendégség, ezért nem is ez lett a címe a kiállításnak, ilyen módon nem kellett tartalmilag elköteleződni sem a vendégségnek, sem az emlékezetnek. A kurátorok és a művészek meghívást kaptak a monostorba, megtapasztalták, milyen a szerzetesek élete és környezete, és a másfél éven át alakuló műalkotások által emlékeztettek arra, hogy milyen egy ilyen páratlan, ezer éven át formálódó közösségben és gyűjteményében élni. A művészeknek lehetőségük volt, hogy egészen közelről szemléljenek meg egy emlékanyagot, a szerzetesek nyomdokain járva, ugyanazokban a terekben kísérleteiket, revelációikat újrajátsszák, és egyéni megfogalmazásukban a jelen számára hasznosítsák.
A projekt hosszú ideig tartó előkészítő kutatásból állt, és nagyszámú résztvevője volt. A hét művész (öt mű) és a szerzetesek különböző módszereket képviseltek. A kortárs rész kurátorai Frazon Zsófia5 és Gadó Flóra nem írtak feszes koncepciót, inkább maguk is aktív résztvevőivé váltak a kiállítás alakításának. Ahogy a művészek a munkákban haladtak, a kurátoroknak kellett megtalálni azt a pontot, ahol ezek a munkák egybe is nézhetőek. A látogatók intellektuális, érzelmi hangolása és a térszervezés szempontjából is fontos volt, hogy melyik munka követi a másikat. Ez is kiadott egy mintázatot.
* A cikkben bemutatott képek Salát Zalán Péter és Villányi Csaba fotográfiái, közölve a szerzők szíves engedelmével.
1 Múzeumi gyűjteményre kifejlesztett etnográfiai módszer, az ember szubjektív tudását kapcsolja a
forrásokhoz, lásd: http://nyitottmuzeum.neprajz.hu/szocikkek/tematikus_muzeumi_gyujtokampany
2 A Pannonhalmi Főapátság Főmonostori kiállítóterében, 2021. 03. 21–11.11-ig.
3 Palatin Gergely bencés főiskolai tanár (1851–1927). „A csillogó tárgyak tükröző felületén sokszor látható finom karczolatok napfényben szivárványszíneket játszanak” – írja egy helyen.
4 Az emlékezés (2021), a megújulás (2022) és a zarándoklat (2023) évén át 2024 az ünnep esztendeje, a pannonhalmi Bazilika felszentelésének nyolcszázadik évfordulójának négyéves előkészülete.
5 Frazon Zsófia etnográfus, misszója a csapatmunka, ebben a projektben projektvezető, kurátori koncepcióját a munkamegosztás jellemezte: társkurátorok + hét művész + tizenhárom szerzetes + világi szakemberek (Könyvtár, Levéltár, Múzeum) munkájának összehangolása.
Travail de bénédictin – Travail long et pénible, qui exige de la patience.6
Salát Zalán Péter és Villányi Csaba munkájának volt a leginkább összefonódó kapcsolata az egyházi gyűjteménnyel, ennek vizuális kibontására törekedtek. Közös munkájuk egy analóg módon készült fotóesszé volt, amit installáció formájában mutattak be. A térbe helyezett könyvállvány és a falon függő kortárs fotográfia módjára bekeretezett kép fogadta a látogatót, ami az installáció iniciáléjaként volt értelmezhető: bemutatott két szerzetesi naplót.7 A képen látható volt Szeder Fábián naplója az 1848. március 15-i bejegyzésnél kinyitva, és Rónay kézzel írt naplója, a forradalom eseményeit rögzítő lapok kimetszett hiányát mutatta. Az iniciáléban megidézett két eltérő szerzetesi karakter bomlott ki lapjainkon, két attitűd, két életszemlélet.
A Rónay Jácint naplója ihlette nagyobb könyv lapjain a pannonhalmi gyűjteményi terek és tárgyak megrendezett fotói voltak láthatók az alkotópáros avatott és érzékeny kompozícióiban.8 A kisebb könyv egy herbáriumkönyv volt, amit Szeder Fábián élete és világa ihletett, a pannonhalmi növény- és maggyűjtemény egyes darabjainak fotóit tartalmazta.9 Mindkét könyv egy könyvtartó állványon feküdt. Oda lehetett lépni, végig lehetett lapozni a két japán kézi kötészettel kötött könyvtárgyat. A gondosan tervezett állvány egy nyitott és egy megfordított fekvő könyvet idézett, funkcionálisan segítette a kényelmes lapozást, egyúttal Pannonhalma hegye is eszünkbe juthatott formájáról.
Az alkotók rekonstruálták az apátság műemlékkönyvtárában való olvasás körülményeit. A könyvtárba két ablakon jut be természetes fény, és az ablakok alatti döntött ablakpárkány az olvasó felé néz. Az épület építésekor a párkányt és a beömlő fény viszonyát tudatosan tervezték meg. A polcokról leemelt, olykor nagy méretű és súlyos köteteket ide helyezték a szerzetesek, és itt tanulmányozták a gyűjteményben katalogizált könyveket. A könyvtartó állvány átélhetővé tette a szerzetesek mindennapos olvasási gyakorlatát, hogy milyen a könyvtár ablakmélyedésében lapozgatni. A látogatók is hasonló tartásban, hosszan szemlélhették a fotókönyvek mágikus fotóit.
„Szeder Fábián (1784–1859) és Rónay Jácint (1814–1889): mindketten a korszak bencés szerzetesei, akik azonban egymástól eltérő világokban éltek. Míg Szeder neveléstannal, esztétikával, oklevéltannal foglalkozott, az ásványtár, a régiséggyűjtemény és a könyvtár állományát fejlesztette, a főmonostor kertjét gondozta és naplózta, addig az ugyancsak tudós Rónay akadémiai tevékenysége mellett a politikával és a nemzet ügyeivel is foglalatoskodott, forradalmi szónoklatot és kiáltványt írt,10 emigrált, majd hazatért, és az MTA rendes tagjaként tudományos karriert is befutott. Ami azonban közös bennük: fáradhatatlanul naplót vezettek. Naplóik és feljegyzéseik, melyek között harminc év átfedés van, ma a Pannonhalmi Könyvtár Kézirattárában pihennek.”11
6 „A bencés munka hosszan tartó fáradságos munka, amelyhez türelem kell.”
7 Maguk a naplók a főapátsági könyvtárban találhatók.
8 „A kurátorok kérték tőlünk, hogy ne legyen kép a falon. Aztán megtaláltuk a naplókat, és elhatároztuk, hogy ezzel a két karakterrel és két naplóval szeretnénk foglalkozni. Világossá vált könyves múltam miatt is, hogy mi ugyanúgy két könyvet fogunk készíteni.” Salát Zalán Péter – interjú.
9 A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Biológiai Intézet Növénygyűjteményében megőrzött, elveszettnek hitt pannonhalmi mag- és növénygyűjtemény zuzmóiról készült fotósorozat.
10 Részt vett a 48-as forradalmi eseményekben, tábori pap volt a szabadságharc idején, majd emigrálni kényszerült, 17 év után kapott amnesztiát, így hazatérhetett.
11 Láthatatlan spektrumok, kiállítási katalógus, Néprajzi Múzeum, 2022. Kézirat Frazon Zsófia jóvoltából.
A nagyobb formátumú fotókönyv fotográfiáin feltűntek azok a terek, ahol a gyűjtemények egykor és most is megtalálhatóak. Felmutattak tárgyakat, megpróbáltak a tárgyak között olyan összefüggéseket is olvashatóvá tenni, amelyek nem alapvető adottságai ezeknek a tárgyaknak, és ebből olyan klasszikus fotóesszészerű világokat építettek, amik abból táplálkoztak, ami az alkotók itt eltöltött idejének a lenyomata. A kompozíciók felépítése performatív gesztus volt, egy bencés szellemiségű „long-term fotóprojekt”. A pannonhalmi aura közegéből, és csak a közegből építkezett, így erősebben bekötődött egy ottani diskurzusba.12
A fotóművészek e munkáinak kihelyezése annak a dokumentáló, archívumépítő tevékenységnek köszönhető, amit az alkotópáros hosszú időn keresztül korábban a múzeumokban végzett és végez ma is. A kiragadott tárgyakat a monostor Fizikum, Biologikum, Ásványtár, Klauzura, Numizmatikai gyűjtemény, Könyvtár, Levéltár, Képzőművészeti szoborgyűjtemény Képzőművészeti grafikai gyűjtemény, Rajztár, Iparművészeti ötvös gyűjtemény, Metszettár, Képzőművészeti gyűjtemény, Kincstár, Természettudományi gyűjtemény, Régészeti gyűjtemény nevű helyszíneiről választották be a fotósorozatba. A közös alkotómunkáról így vall Zalán: „Csaba szerint én vagyok a rendező, ő pedig az operatőr. Én kutatom ki a témát, én pozícionálom a kamerát, én határozom meg, hogy mit fogunk a fényképen rögzíteni. Közösen alkotjuk meg a kompozíciót, de a technikai kivitelezés, a fények és a világítás beállítása Csaba szerepe, természetesen van átjárás és közös halmaz a kettőnk feladatai között. Én gondolkozom, figyelek, szerkesztek, a kamerát pedig Csaba kezeli.”13
Egy Horseman műszaki fényképezőgéppel fényképeztek, amihez volt egy objektívsoruk. Viszont nem létezett olyan méretű kamera, amibe a 40×50 centiméteres filmet be lehetett fűzni.14 Ezért barkácsoltak egy fényképezőgépet, egy 2×2 méteres fekete kubust állványzattal, ami tökéletesen zárt volt a fénytől. Az objektív kívülről volt rászerelve erre a szerkezetre. A kamera maga egy tépőzáras sátor volt, zsilipes belépőrendszerrel, bent pedig volt egy fakeret és egy mattüveg, amire ragasztással kézzel rögzítették a filmet. A kamerába belépve komponáltak. Itt állították az élességet, lupéval hosszan vizsgálgatva, hogy hol vannak az éles pontok. A téma fejjel lefelé jelent meg a matt üvegen, amit tehát így is kellett szerkeszteni. Egy-egy felvétel elkészítési ideje három-hat órát vett igénybe, miután kitalálták a rögzítésre kerülő történetet, és összegyűjtötték a kép megalkotásához szükséges kiválasztott tárgyakat. Olyan nagy méretű volt a film, hogy nem lehetett dönteni a kamerát, mert akkor azonnal hasasodni kezdett , függőleges pozícióban kellett tehát tartani a filmet. A kamera akkor adta le a legjobb teljesítményét, ha a lencsétől egy-másfél méteren belül volt a rögzítésre szánt tárgyegyüttes. Emiatt egy függőleges horizonton kellett megépíteni a képeket a kamerával szemben, egy-másfél méter távolságban. A nagyobb térben készülő kompozíciók esetében kör alakú maszk jelent meg a képen. A lencse rajzkörét láthatjuk a sorozat egyes tételein. Ahogy tágult a spektrum, minél távolabbi világot foglaltak be az alkotók, úgy lett egyre kisebb a képtér. Ez a sátor használatából eredő adottság volt, amit a nyomdai síkfilm mérete tett láthatóvá. A jelenség grafikus megjelenést adott a képeknek, amely megmutatása azonban nem volt feltétlen szándéka az alkotóknak. Ahol lehetett a fotósok igyekeztek elkerülni, hogy a körforma megjelenjen.
Az alkotók nem is fényképeknek nevezték ezeket a felvételeket, hanem fénytani kísérleteknek Palatin atya és kortársai feljegyzései nyomán. Lenyűgözte őket a szerzetesek kísérleteinek dokumentációi, ezért ők is naplózták a fényképezés folyamatát, feljegyezve a képek elkészítésének körülményeit, technikai adatait. A képrögzítés folyamata minden esetben nagy kockázattal járt. Hogy mi rajzolódott ki a hívás után a filmen, ez mindig meglepetéssel járt. A rendelkezésre álló idő és a tárgyak a helyszínen felépített műterembe szállításának bonyolultsága miatt ismétlésre nem volt mód, és a nyomdai síkfilmek mérete miatt a digitalizációra sem volt lehetőség, a művészek döntése az volt, hogy minden expozíció, a hibás expozíció is a sorozat részévé válik.
Még visszatérve a könyvtárgyak vizuális megjelenéséhez: a nagyobbik, a Rónay adaptáció, a különlegesen szép olasz Favini Sumo Marrone Kraft 1 mm vastagságú, anyagában színes papíron kézi kasírozással készült, míg Szeder Fábián asszociatív herbáriumkötetét a Favini Refit Black 360 grammos papírjába kötötték. A nagyobb könyv mérete 500×600 mm volt, és 29 fénykép került bele. A herbáriumkönyvben 22 darab felvétel volt, a mérete 250×400 mm volt. Tehát a műben összesen 51 kép szerepelt és volt lapozható. Mindkét könyv anyaga, arányai és míves megjelenése kötődött a szerzetesek naplóihoz és a könyvkötészet tradícióihoz.
A kiállításon a látogatók leginkább a nagyobb könyvet csodálták, pedig ott volt mellette a Szeder Fábián ihlette herbárium, a maga titkos történetével.
A szerzetesi lét egyik fundamentuma a tudás gyűjtése. Az 1800–1900-as években herbáriumot készíteni megszokott dolog volt, de a kortárs Pannonhalmán nem tudtak a herbáriumkönyvek létezéséről. Salát Zalán Péter kutatása során kirajzolódott, hogy létezett egy pannonhalmi növénytani gyűjtemény, ami ma a Pécsi Tudományegyetemen van, kilenc hatalmas szekrénybe rendezve.15
Elkezdődött a párbeszéd az alkotók és a Pécsi Tudományegyetemen őrzött herbáriumgyűjtemény kurátora, Csíky János egyetemi docens között, hogy ezt a gyűjteményt milyen módon dolgozhatnák fel a kiállításra készülő munka részeként. Ebben az időszakban ugyanis a koronavírus-járvány miatt a kutatás szigorúan tilos volt az egyetemi gyűjteményekben. A személyes bemutatkozás és helyszínbejárás után hivatalosan két napot kaptak az alkotók az intézménytől, hogy a gyűjteményben fényképezhessenek. Nyilvánvaló volt, hogy a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt másik (nem a barkácsolt) technikát kellett választaniuk a fotózásra, viszont ragaszkodtak terveikhez, hogy a kiállított mű a 100%-a analóg legyen.16 Egy 8×10 incses Gibellini-kamerával dolgoztak a növénygyűjteményben, amit béreltek; a nagyítások pedig ugyanarra a Bergger Prestige Variable CM warmtone semi-matt elnevezésű fotópapírra készültek, mint a nagyobb formátumú könyv esetén.17
12 „Minden egyes tárgy, amit látsz a képen, az ott van és az övék, az autentikus, az pannonhalmi. Tehát mi nem vittünk magunkkal hátteret, amit a műteremben használni szoktunk, hanem ott a vásznakat leszereltük, mindent ott helyben oldhattunk meg. A kör alakú állvány, amin a képek készültek, ezt is ott találtuk meg a padláson, a Fizikum bútorzatának eredeti része. Ez pedig, amin az erdőt építettük, egy régi szószéknek volt a teteje, A Milleneiumi Emlékműben találtuk, onnan cipeltük át. Egy csepp formájú hatalmas fadarab volt, mint egy asztallap. Amikor nagyobb tér kellett, amire építjük a képeinket, az is pannonhalmi.” Salát Zalán Péter – interjú.
13 Salát Zalán Péter – interjú.
14 Villányi Csaba által gyűjtött, a kilencvenes években, kiselejtezett nyomdai síkfilmről van szó.
15 Vörös László Zsigmond botanikus, a Pécsi Tanárképző Főiskola Növénytani Tanszékének oktatója szorgalmas növénygyűjtő volt, hatezerről hatvanezerre fejlesztette az egyetem herbáriumállományát. Ő szerezte meg 1969 és 1977 között a Pannonhalmi Apátság „gazdátlan” herbáriumát. Az értékes gyűjtemény gondozásához szükséges pénz és munkaerő nem állt a bencés rend rendelkezésére. A muzeális értékű anyag az 1800-as évekből származik. A növénytár legrégibb ismert lapja 1818-ból származik, az Ervum lens = Lens culinaris növényt tartalmazza. Már a Spaits gyűjteménnyel kerültek be fák, a Mitterpacher-félével egyéb növények is, de nagyobb arányú fejlesztés 1843-ban kezdődik. Vörös László Zsigmond összesítése szerint a pécsi főiskolának átadott növénytani gyűjtemény 36337 lapot és kapszulát tartalmaz, a törzsgyűjtemény 14700-at, a különálló kisebbek 5364-et, a Piers-féle pedig 16273-at.
16 A nagyítás is analóg lett. Az Oktogonnál készült, a lab4art laborban. A kontaktnagyítás is analóg technikával készült, szintén a lab4art laborban.
17 „Nagyon kellett az intuíciómra hallgatni, kellett a belenyúlás szerencséje, mert újságok közt voltak tárolva a növények és az idő rövid volt. Egy moha és zuzmó gyűjteményt vettem elő, a Pravdában és 70-es évekbeli napilapokban voltak tárolva. Az egyiken volt egy címzés, hogy a Pravda a Baranya megyei címre érkezett. Tehát az történt, hogy elhozták Pannonhalmáról, és átcsomagolták. Konrád atya így reagált: Zalán, te egy olyan dolgot mutattál meg nekünk, amiről mi semmit nem tudtunk. Azért kerülhetett oda a gyűjtemény, mert az atyáknak se pénzük, se szakértelmük nem volt, hogy a gyűjteményt megfelelően tárolják. Ez a felfedezés jelentős profitja volt ennek a kiállításnak.” Interjú Salát Zalán Péterrel.
Az eddig felvázoltakból is kitűnik, hogy a mű tanulmányozásával és mélyebb megértésével sok időt el lehetett tölteni a kiállítótérben. A látogatói útvonal először a könyvtár termein haladt át, majd a vendégek a szubjektív archívumban időztek, ami a szerzetesek által választott, egyfajta belső nézőpontból reflektáló tárgygyűjteményt jelentett.18 A látogatók ezután értek a kiállítótérbe, ahol a kortársak nyitó műveként Salát Zalán Péter és Villányi Csaba könyvinstallációja kapott helyet, majd még négy kortárs képzőművészeti munka volt látható.19 Kurátori ötlet volt a vezetett tárlatvezetős beszélgetések szervezése,20 ami az egyes művekre szánt időt kitágította, a megértés mélyebb rétegeit tette lehetővé, azáltal, hogy egyes művekben kontemplatív módon, hosszú meditációban időzhetett a látogató. Számomra a Travail de bénédictin… című munkához kapcsolódó vezetett beszélgetés meghatározó élmény volt.
Az egyik kiállításkritika 21 a munkához kapcsolódó szövegek szűkszavúságát rótta fel. Számomra ez inkább üdítő volt. A rövidebb kurátori falszövegek nem kényszerítették bele a látogatókat esztétikai és ikonográfiai elemzésbe, arra próbálták ösztönözni, hogy lapozzanak bele a könyvekbe, és kezdjenek gondolkodni. A befogadónak a képek közötti üres terek helyet adtak a saját élmény megformálására és a képzelet szabad szárnyalására.22 A tárlatvezetés egyébként is ünnepi alkalom volt, máskor a kurátorok, a művészek és a szerzetesek nincsenek ott. A vendégek elég gyors ütemben haladtak át a könyvtárból a szubjektív archívumba, majd a galéria térébe, végül a múzeumi shopba. A tárlatvezetésnek megtartó ereje volt. Mint a fotografálás időszaka a fotósoknak, a műélvezet ideje a látogatóknak egyfajta mesebeli időnyerőként működött.
„A hozzáférés kiterjesztése, a hálózati gondolkodás és a médiumhasználat átalakulása évtizedek óta jósolja a nagy múltú, hagyományos tudásrendszerek elévülését, zárvánnyá és korszerűtlenné válását. Az emlékezet- és örökségdiskurzus fellendülése azonban relativizálta és új fénytörésbe helyezte ezeket az intézményeket. A teljesség vágya helyett az identitások komplexitása, a tárgyak közvetlensége, az interakciók számának növelése és a részvétel erősítése kerültek előtérbe. Az örökség kritikai feldogozásában azonban nemcsak a források és gyűjtemények, hanem maguk az intézmények mint időben és térben változó tudáskonstrukciók is fókuszba kerültek. Ez a gondolkodási folyamat erősítette fel újra egyfelől az archívumok szubjektív karakterét, másfelől a részlegességben rejlő poétikus jelleget.”23
A bevezetőben említett interpretációval kapcsolatos elvárásaimra akkor döbbentem rá, amikor Michael Baxandall A művészi intenció mintázatai című könyvét olvastam.24 Műve előszavában indítványozza az oknyomozó kritika módszerét, amikor olyan művészeti alkotásokat elemez, amelyek jól behatárolható alkotói szándék eredményeképpen jöttek létre. A Travail de bénédictin… című installáció is ilyen mű, és úgy gondoltam, értelmezésekor, mélyebb megismerése nélkül tévutakra tévedhetek. Különösen izgatott a nagy könyv fotótechnikai háttere, hiszen ennek megvilágítása nélkül a fotókon a kör alakú maszk megjelenését intenciózusnak is gondolhattam volna. A megértést segítette a tárlatvezetés és a műre szánt türelmem, időm és fáradságom.
18 A szubjektív archívum létrehozásában együttműködő pannonhalmi szerzetesek: Binzberger Ákos OSB, Hirka Antal OSB, Várszegi Asztrik OSB, Hortobágyi, T. Cirill OSB, Borián Elréd OSB, Kisnémet Fülöp OSB, Dejcsics Konrád OSB, Biriszló Lőrinc OSB, Szabó Márton OSB, Jurinka Szilveszter OSB; A szubjektív archívum kurátorai: Foster Hannah Daisy, Frazon Zsófia. A szubjektív archívum szerzetesi válogatása a látható és a láthatatlan, a megmutatható és a meg nem mutathatónak a feszültségében áll, amiként a szerzetesek élete is a monostor falai mögött.
19 Jelen elemzésnek nem témája a további művek bemutatása, röviden csak szerzőjüket és címüket említem. Tranker Kata Pannónia hármas halma, Gosztola Kitti Ut fringilla, Albert Ádám – Lepsényi Imre The Taxonomy of Understanding Things és KissPál Szabolcs Nyissátok ki a kaput!
20 2021 őszén szakmai tárlatvezetési sorozatban szerzetesek, művészek és kurátorok kalauzolták a látogatókat: a történetmesélés, az értelmezés és a kommentár segítségével. A tárlatvezetések 2021. szeptembertől novemberig folytak.
21 György Péter, „A kurátor elmaradt munkája”, in ÉS, LXV. évfolyam, 29. szám, 2021. július 23.
22 Vö.: Gerhes Gábor ATLASZ című műve.
23 Frazon Zsófia, „A megismerés és a képzelet vágya”, in Gerhes Gábor, ATLAS szöveggyűjtemény, Budapest Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, Budapest, 2022.
24 Michael Baxandall, Patterns of Intention / On the Historical Explantaion of Pictures, Yale Univeryity press, New Haven and London, 1985. A bevezetőben a műleírás problematikájával indít. Először a képek és fogalmak közötti kapcsolatra tér ki, rádöbbent, hogy a leírás valójában a kép nézése utáni gondolatokat értelmezi, és csak másodsorban a képet. Másodszor az érzékletes kifejezés inkább azt a hatást írja körül, amit a mű a leíróra gyakorolt. Végül megállapítja, hogy a műleírás lényege a rámutatás, pontos értelmét a mű jelenlétében kapja meg. A továbbiakban négy példán keresztül mutatja be oknyomozó kritikájának a módszerét.
Nyissátok ki a kaput!25
A Pannonhalmi Főapátság érdeklődő és befogadó viszonya a képzőművészet iránt évek óta nyilvánvaló. A bencés rend benne él a kortárs társadalomban, a tanítás révén olyan impulzusok érik a szerzeteseket, melyek által állandóan kapcsolatban vannak a jelen történéseivel. Az a tény, hogy a pannonhalmi szerzetesek a progresszív világi gondolkodást beengedik az életükbe, abban is megnyilvánul, hogy a gyűjteményeket ma az atyák megbízásából szakemberek kezelik.
Cirill főapát szavaival szeretném zárni soraimat: „társadalmunk és az emberiség nagy konfliktusait a kibékülés felé vinni csak összefogva lehetséges. Elkülönülésben, elszigetelődésben nem fog sikerülni. Legyen az vallási, felekezeti, bőrszín szerinti, nemzeti vagy bármilyen más elkülönülés.” Azt gondolom, hogy akkor lehet aktuális egy egyházi gyűjtemény megmutatása, ha önmagán túlmutatóan a vallás kultúrával kapcsolatos érvényes üzenete a „nyitás”.
25 Turai Hedvig, „Nyissátok ki a kaput!”, Műértő, XXIV évfolyam, 9–10. szám.
Galéria megtekintése
